2010. március 9., kedd

Bővül a lehetőségek tárháza a Google Dokumentumokban

Természetesen nem kell túlságosan bonyolult dolgokra gondolni - a Google Docs az amatőr felhasználók életét szerette volna megkönnyíteni újításaival, méghozzá igen sikeresen. Az online tárhelyen ugyanis mostantól bármilyen formátumú és bármekkora méretű fájlt tárolhatunk, egyedül arra kell tekintettel lennünk, hogy a fájlok összmérete ne haladja meg az 1 Gb-ot. Pontosabban meghaladhatja, hiszen igényelhetünk további tárhelyet, ez viszont már 0.25 dollárba (kb. kemény 50 HUF-ba) fog fájni nekünk gigabájtonként.

Ez mindenképpen nagyon hasznos előrelépés, mivel az eddigiek során inkább az Office dokumentumokkal volt ajánlatos a Google Docs tárhelyét feltölteni - már csak azért is, mivel az egyes fájlok nem lehettek nagyobbak 500 kB-nál -, így viszont lehetőség nyílik fotók, videók, hanganyagok, PDF-ek feltöltésére is (igaz, ezek közül is inkább a kisebb méretet preferáljuk). Azonban a hiányosságok közé tartozik, hogy vannak egyes formátumok, amelyeket ugyan feltölteni lehet, de másokkal megosztani már nem. Emellet ha olyan dokumentumot töltesz fel, amit nem konvertáltál Google Dokumentummá, a fájl mérete max. 25 MB lehet.

Az apró kellemetlenségektől függetlenül azt lehet mondani, hogy a Google Docs ezzel a lépéssel tovább erősítette vezető szerepét a fájljaikat az interneten tárolni kívánók körében.


http://googledocs.blogspot.com/2010/01/upload-and-store-your-files-in-cloud.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése