2010. december 5., vasárnap

Wikipédia konferencia Magyarországon

2011. január 15-én rendezik az Országos Széchényi Könyvtár Dísztermében a "Tíz éves a Wikipédia" nevezetű konferenciát, amelyet - mint azt a címe is mutatja - az online enciklopédia alakulásának 10. évfordulója apropóján tartanak. Mint az köztudott, a Wikipédia 2001. január 15-én indult, ekkor jelent meg az első szócikke a wikipedia.com domain alatt (ami aztán, ugyebár, .org domainre változott). A rendezvényt a Wikimédia Magyarország Egyesület szervezi. A délelőtt 9:30-kor kezdődő konferencia témája a Wikipédia hatása a társadalomra, kultúrára, oktatásra és a tudományra, illetve azoknak a módszereknek, koncepcióknak a megvitatása, amelyekkel a Wikipédiát népszerűsíteni lehet ezeken a területeken. A meghívottak között nem kisebb nevek szerepelnek, mint Jimmy Wales, a Wikipédia egyik megalapítója (aki videóüzenetben köszönti majd az egybegyűlteket), Frank Schulenburg, a Wikimedia Foundation (Wikimedia Alapítvány) elnöke (aki ugyancsak online csatlakozik majd) és Vízi E. Szilveszter, az MTA korábbi elnöke. A témáról a magyar tudományos élet fontosabb szereplői tartanak majd 15-20 perces előadásokat.

A konferencián való részvétel mindenki számára ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni ezen a linken lehet.
További információ: http://wikimedia.hu/wiki/Konferencia

2010. december 3., péntek

A Wikipédia elektronikus könyvtári projektje, a Wikibooks

Mint az online tudásanyag egyesítő felülete, a Wikipédia az elektronikus könyvkiadásban részt vevő intézmények közé is csatlakozni akart. Ennek érdekében indult el 2003-ban a Wikibooks projekt, amelynek célja, hogy pl. az Europeannához vagy a Google Boos-hoz hasonlóan elektronikus könyvtárat hozzon létre, ahol a felhasználók szabadon, az interneten keresztül jutnak hozzá teljes szövegű dokumentumokhoz. A Wikipédia azonban teljesen máshogy állt hozzá digitális könyvtárának felépítéséhez: nem meglévő nyomtatott könyveket akart digitalizálni és eleve digitális dokumentumokat integrálni, hanem a saját birtokában lévő hatalmas mennyiségű tudásanyagból akart összeállítani könyveket bizonyos tematika szerint.

Gyakorlatilag arról van szó, hogy a Wikibooks keretein belül a Wikipédia szócikkeit felhasználva össze lehet állítani egy könyvet. Pl. ha a 18. századi magyar irodalomról akarunk wikikönyvet előállítani, akkor összeszedhetjük a Wikipédiából az 18. századi írók, költők szócikkeit, az ebben az időszakban megjelent versek, prózák, sajtótermékek szócikkeit stb., de természetesen saját magunk is írhatunk szócikkeket a témával kapcsolatban, amelyek majd a wikikönyv részei lesznek.

A gyakorlott Wikipédia-felhasználóban ilyenkor felmerülhet a kérdés: miben is különbözik ez a Kategóriáktól, ahol ugyancsak rendszerezve vannak az "egy kalap alá tartozó" szócikkek? A Kategóriákban a szócikkek csak felsorolásszinten, nem logikai sorrendben (általában ABC szerint) vannak feltüntetve, a Wikibooksban pedig egy követhető logika szerint, ahogy a szerző azt elképzelte és jónak látta. A wikikönyv nem feltétlenül úgy rendezi a szócikkeit, hogy az általánosabb fogalmakat az egyre specifikusabbak követik (ahogy azt a Kategóriák esetében láthatjuk), hanem más sorrendet állít fel köztük. Ha az előző példából indulunk ki, a Kategóriák alatt kb. így nézne ki a 18. századi magyar irodalom: Magyarország-->Irodalom-->18. századi irodalom-->18. századi magyar költők-->Kazinczy Ferenc. Egy wikikönyvben az alábbi sorrend is felállítható: 18. századi magyar irodalom-->költészet a 18. században-->Kazinczy Ferenc-->prózaírás a 18. században-->Bessenyei György-->kitekintés más művészeti ágakra a 18. századból.

Természetesen szépirodalmi művek is létrehozhatók a Wikibooks berkein belül, ezek általában egy meglévő mű rövidített változatai vagy versek (de ha valakinek van ideje és a szerzői jogok megengedik, teljes műveket is bevihet a Wikikönyvek közé). Ez a rész azonban annyira nem bizonyult sikeresnek, még az angol Wikibookson is jelenleg csak egy olyan könyv van fenn, amit be is fejeztek, a többi csak félkész állapotban van.

A Wikikönyveket mindenki szabadon szerkesztheti, kiegészítheti, mint ahogy azt a wikiknél már megszokhattuk.

Az angol Wikibooks több mint 2000 könyvvel és 35 000 oldallal rendelkezik, a 2004 óta üzemelő magyar Wikikönyveken 7315 lap található.

2010. december 2., csütörtök

Szerkesztési gyorstalpaló

Az alábbiakban röviden bemutatom a Wikipédia szócikkeinek szerkesztésénél használatos legfontosabb kódokat.








































































''Dőlt szöveg''Dőlt szöveg
'''Félkövér szöveg'''Félkövér szöveg
'''''Félkövér és dőlt szöveg'''''Félkövér és dőlt szöveg
== Szakaszcím ==

=== 2. szint ===

==== 3. szint ====
Különböző szintű szakaszcímek a szócikk tagolására
[[Cím]]

[[Cím|Megjelenő szöveg]]
Link a Wikipédia egy másik szócikkére
http://www.valami.huKülső hivatkozás
[[http://www.valami.hu Szöveg]]Külső hivatkozás + leírás (pl. miről szól az oldal
[[en:Page in English]]Hivatkozás a szócikk más nyelvű megfelelőjére
[[Kategória:Valami]]A szócikket hozzáadja a Valami kategóriához
----Vízszintes vonal
* Felsorolásjel

* listához
  • Felsorolásjel
  • listához
# Számozott

# lista
  1. Számozott
  2. lista
[[Kép:valami.jpg|Bélyegkép|balra|Képaláírás]]A valami.jpg képet balra igazítva helyezi el képaláírással
[[Média:valami.avi]]Fájlt letöltő link
{{Név}}"Név" című sablon beillesztése
~~~~Aláírás dátummal és idővel
#ÁTIRÁNYÍTÁS [[Másik szócikk]]Egy címet átirányít egy másik szócikkre




(Köszönet a Wikimedia Alapítványnak az erről kiadott tájékoztatóért.)

2010. december 1., szerda

A Wikipédia története

A Wikipédia jelenlegi formájában 2001-ben indult Jimmy Wales és Larry Sanger szárnyai alatt. Elődje, a Nupedia, amelyet ugyancsak Wales és Sanger működtetett, egy, a Wikipédiához hasonló szabadon szerkeszthető enciklopédia volt, viszont kezelőfelülete igencsak bonyolult volt, ezért csak kevesen tudtak részt venni az építésében. Sanger tanulmányozni kezdte Ward Cunningham wiki-oldalát (amely egyben a világ első wiki-oldala is volt), és rájött, hogy ez egy lényegesen könnyebben használható felület, ahol egy átlagos internethasználó is egyszerűen tud szócikket szerkeszteni és visszakeresni is. Wales-szel közösen úgy döntöttek, átveszik ezt a fajta felületet és integrálják a Nupediába, így indult el 2001. január 15-én a www.wikipedia.com internetcímen ma is jól ismert Wikipédia világhódító útjára.

Az, hogy a Wikipédia mára a legnépszerűbb internetes enciklopédia lett, és így mondhatni az emberiség elektronikus tudásbázisává nőtte ki magát, az oldal gyors ütemű és innovatív fejlesztésének volt köszönhető. Igen hamar, 4 hónap leforgása alatt 13 különböző nyelven elkészültek a Wikipédia idegen nyelvű változatai, és ezekhez még ugyanabban az évben 7 további nyelven íródott verzió is csatlakozott, köztük a magyar is. A nagy mértékű szócikkbővülés és a jó promóció hatására tovább nőtt a Wikipédia népszerűsége, amely csak fokozódott azzal, hogy a Google is első találatai közé vette fel az itt megjelent cikkeket.

A Wikipédia évről évre nagy lépéseket tett előre, olyan tartalmakkal bővítették szolgáltatásaikat, amelyekre más wikikben nem volt példa. Ez az egy lépéssel mindenki előtt haladás alapozta meg az enciklopédia sikereit. 2002-ben vezették be a kiemelt szócikkek listáját és egyúttal a cikkek osztályozásának lehetőségét; továbbá a Wiktionary, azaz a Wikipédia saját szótára és tezaurusza is ekkor indult el. Ezt egy évvel követte a Wikiqoute idézetgyűjtemény és a Wikibooks, a Wikipédia elektronikus könyvtára. 2005-től indultak el a tematikus portálok, amelyek egy csoportba szervezik az egy tématerület alá tartozó szócikkeket.

Ami a szócikkek számát illeti, ezek évről évre minimum megkétszereződtek. Az első szócikk Jimmy Wales tesztszócikke volt, amelyet a sikeres működés után ki is törölt. Így az első máig fennmaradt szócikk UuU néven keletkezett 2001. január 16-án (tehát az indulás másnapján) egy bizonyos "eiffel.demon.co.uk" nevű felhasználó "tollából". Egymilliomodik cikküket 2004. szeptember 20-án érték el, a kétmilliomodikat 2007. szeptember 9-én, a tízmilliomodikat pedig 2008. március 27-én, méghozzá a magyar Wikipédiában! Jelenleg nagyjából 17 millióra tehető a szócikkek száma.